Rióban jelenleg tél van. Ez nem újdonság, az inkább, hogy a brazilok akkor is járatják a légkondicionálókat, ha odakint csak 18 fok van. Az eredmény? Lehet, hogy ez lesz minden idők legfázósabb olimpiája és a legpazarlóbb is. A hvg.hu riói tudósítójának írása.
Ar-condicionado. Azaz légkondicionált. A leggyűlöltebb szókapcsolat ez Rio környékén az olimpia ideje alatt.
Megy a vacogás a létesítmények között keringő buszokon, a médiaközpontban, a helyszínek mellé telepített sajtós sátrakban és a kantinban. Ez utóbbi különösen bosszantó: az aranyárban vásárolt étel egyszerűen kihűl, mire az ember kiállja a sorát, kifizeti, majd leül, hogy végre elfogyassza.
Vacognak, tüsszögnek, krákognak a sportolók, az újságírók és az önkéntesek, sokan azzal viccelődnek, hogy ez nem is nyári, hanem téli olimpia. A szervezők azonban, úgy látszik, nem fáznak.
Hogy miért tartják jó ötletnek a résztvevőket lefagyasztani a szervezők, két szempontból is különös. Egyrészt: Brazíliában jelenleg tél van, ami errefelé igen sokarcú évszak. A hőmérséklet nem banánérlelő, eddig a legmelegebb, úgy 30 fok a tegnapi nyílt vízi úszóverseny helyszínén, a Copacabanán volt. Ám nem ez a jellemző: tizenegy nap alatt gyakrabban mutatott a hőmérő 25 foknál kevesebbet, mint többet. Sőt, esőből is kapott rendesen Rio, elég megnézni például a Baji Balázs tegnapi futásáról készült fotókat. Ennek ellenére késő este a médiaszállásra tartó busz belső hőmérséklete egy hűtőkamráéra hasonlított.
A másik, hogy ezt az olimpiát is - akárcsak a négy évvel ezelőtti londonit - a fenntarthatóság jegyében kívánták megrendezni. Ez fontos hívószó volt a város pályázatában. Sőt, még a megnyitó egy része is erről, illetve a környezetvédelemről szólt. Ennek megfelelően van tehát szelektív hulladékgyűjtés (kár, hogy a szemetesek nagyobb részében csak látszólag kerül külön helyre az újrafeldolgozható hulladék, valójában minden ugyanabba az egy szemeteszsákba pottyan), biológiai úton lebomló, kukoricakeményítőből készült evőeszközök és újrahasznosított papírból előállított tányérok (ez utóbbiak csak az újságírók étkezdéjében, mindenhol máshol a jól megszokott műanyagot használják).
A fagyasztás tehát tökéletesen indokolatlan. Nem állíthatom, hogy az elmúlt két-három napban nem javult valamelyest a helyzet - talán mert a szervezőknek elegük lett a didergők panaszáradatából -, valamivel visszafogottabban üvöltenek a klímaberendezések. Így az ember nem akar rögtön kardigánt, polárpulóvert és széldzsekit is magára ráncigálni, amint belép valamelyik épületbe - három plusz réteg helyett elég kettő.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.