Sport Horn Andrea (Rio de Janeiro) 2016. augusztus. 13. 07:18

Kapás Boglárka: Nem tudtam, hogy ezt így is lehet csinálni

Élete legjobb döntésének nevezte Kapás Boglárka bronzérme (800m gyors) megszerzése után, hogy tavaly decemberben a klubváltás mellett döntött. Az úszónő a díjkiosztó után arról beszélt: mindent meg fog tenni azért, hogy ő legyen a leggyorsabb.

A győztes Katie Ledecky ezúttal is mintha egy másik versenyen indult volna: a két másik dobogós jó négy testhosszal - tizenkét másodperccel - maradt el az érmeket és világrekordokat egymásra halmozó amerikaitól. Kapás Boglárka számított is arra, hogy a 19 éves Ledeckyt ezúttal nem lehet utolérni. "Most elfogadtam, nem volt más választásom. Az egész mezőny tudta, hogy vele nem fogjunk tudni felvenni a versenyt. Ha így fejlődik továbbra is, akkor nem gondolom, hogy utol tudjuk érni, de bízom egyfajta csodában, hogy egyszer majd én is lehetek ennyire jó. Nagyon keményen fogok dolgozni ezért továbbra is, hiszen nem azért lettem sportoló, hogy örökké ezüst- meg bronzérmes legyek" - magyarázta.

A mosolyogva nyilatkozó, bronzérmét szorongató Boglárka az úszásáról is beszélt. Mint elmondta, a taktikája része volt, hogy az első százat nem hajtja meg, inkább a technikájára figyel, hogy a végén benne maradjon több, mint az ellenfelekben. "Meg is lepődtem, hogy egész hamar utolértem őket, mert azt hittem, négy-ötszáz méterig hátul leszek, erre készültem fejben".

"Azért ez így jobb volt, hogy háromszáznál már ott voltunk hárman az ezüstért, és tudtam, hogy nem kell több hozzá, csak tartani azt az erős iramot, amire ráálltam a második száztól. Utána már "csak" hajrázni kellett. Közben végig magamra összpontosítottam, nem azzal foglalkoztam, hogy hányadik helyen vagyok, bár oldalra veszem a levegőt, így láttam a többieket, de szándékosan el is felejtettem a képet, amit látok. Magam elé koncentráltam, és arra figyeltem, hogy mit érzek. És azt éreztem, amit akartam. Hogy fáradok, ami jó, mert ez kell ahhoz, hogy nagy idő legyen belőle. Az utolsó százon aztán körülnéztem, és láttam, hogy nagy csatában vagyok az ezüstért. Két tizeden múlt, de nagyon örülök, hogy itt van ez az érem nálam".

A hvg.hu kérdésére Kapás arról is beszélt, hogy élete legjobb döntésének tartja tavaly év végi átigazolást a BVSC-ből az Újpestbe. "Most három edzőm van - Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc és Széles Sanyi bácsi személyében -, akik olyan profizmussal teszik a dolgukat, amit én még nem tapasztaltam soha. Nagyon sok szeretetet kapok tőlük, és bizalmat, ami elengedhetetlen. Mint kiderült. Én eddig nem tudtam, hogy ilyesmikre is szükség van. De tőlük megkapok mindent, amit edzőktől lehet. Nem igazán tapasztaltam még ilyesmit. Az előző klubomban mindig megkövetelték a munkát, és ha nem ment olyan jól, akkor nem feltétlenül reagáltak rá úgy, ahogy kellett volna. Inkább elvették a kedvemet, amikor nem ment jól az edzés, itt viszont biztatnak, és amikor kevésbé megy jól, elhiszem magamról, hogy holnap sokkal jobb lesz. Nem tudtam, hogy valóban jó döntés lesz-e a váltás, mert úgy éreztem, az előző klubomban is megvan a szükséges szakmai tudás. Azt viszont akkor még nem gondoltam, hogy lehet ezt úgy is csinálni, hogy élvezem".

Kapás Boglárka bronzérmes lett 800 gyorson

A korábban 400 méteren negyedik helyet szerző Kapás Boglárka 800 méteren már érmet szerzett. Ledecky világcsúccsal nyert.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.