Magyar származású kardvívót sorsoltak ki az olimpiai lánghoz
Az erdélyi származású, német színekben versenyző kardvívó, Matyas Szabo is futhat az olimpiai lánggal a pénteki, Rio de Janeiró-i megnyitóünnepség előtt.
Sorsolással választották ki az európai sportolók közül, ki futhat a lánggal csütörtökön az olimpiai faluban – közölte Michael Vesper, a németek küldöttségvezetője.
A 24 éves vívónak ez lesz az első olimpiája. Az erdélyi származású Matyas Szabo a 2007/08-as idényben még Romániát képviselte, majd úgy döntött, hogy német színekben folytatja pályafutását, részben azért, mert édesapját, az olimpiai bronzérmes Szabó Vilmost kinevezték a német felnőtt kardválogatott vezetőedzőjévé.
Édesanyja, a tőrvívó Lázár Réka egyéniben világbajnoki címet és olimpiai ezüstérmet is nyert román színekben. A Szabó házaspár az 1990-es évek közepén települt Németországba.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.