"Kubatov Gábor többször megemlítette, hogy nem fog leülni a zavaros hátterű szurkolókkal. Nem tudom, hogy melyikünknek zavarosabb a háttere" - mondta a szurkolók vezérszónoka, aki a közösség képviseletében távozásra bírná a Fradi elnökét. Orbán Viktort segítségét is kérték, bár pont a politikusok befolyásától mentes klubot szeretnének.
A Tábort alkotó szurkolóknak elegük lett a pártvezetést, pontosabban Kubatov Gábor elnököt, a Fidesz alelnökét érintő zavaros ügyekből, ezért a szombati mérkőzés helyett - ismét - tüntettek a fővárosban.
A közelmúltban a Fradi elnökéről kiderült, hogy régebbi ismerettség fűzi a belvárosi alvilág legismertebb alakjához, Vizoviczki Lászlóhoz. Korábban szintén ellenérzést váltott ki több szurkoló körében a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás benyújtásakor az NVI-nél megjelent kopaszok balhéja, akiknek a mai napig nem tisztázott a viszonya a Fradi vezetőségével (az erőemberek a Frady Security alkalmazásában is álltak). A rendőrség úgy döntött a nyomozás során, hogy nem fogja vizsgálni Kubatov és a kopaszok kapcsolatát.
A Hősök terén összegyűlt tömeg azt üzente a elnöknek, hogy miként Gyurcsány Ferencnél idején sem unták meg a tiltakozók a tüntetéseket, úgy ellene sem fogják. Követelik, hogy a klub vezetésében ne politikusok üljenek. Jelzés értékűen a közeli Fidesz-székházhoz vonultak a beszédeket követően.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.