Sport MTI 2016. július. 25. 13:24

Lemondott a Loki vezetőedzője

A bajnokságban csupán egypontos, és az Európa Ligából kiesett Debrecen labdarúgócsapatának vezetőedzője hétfőn jelentette be, hogy a kialakult helyzetben szerinte szükség van a változtatásra a szakmai stábban.

"Több évtizede vagyok a klub alkalmazásában, az elmúlt öt és fél évben vezetőedzőként próbáltam mindent megtenni a DVSC sikerének érdekében. Köszönöm az eddigi bizalmat, és sok sikert kívánok a csapatnak a továbbiakban " – idézték a trénert a csapat internetes oldalán.

Kondás Elemér a debreceni együttessel két bajnoki címet és egy bajnoki bronzérmet nyert, a Magyar Kupában pedig kétszer diadalmaskodott. Az edző 162 bajnoki találkozón irányította a csapatot, ami rekord a DVSC történetében, és a szerzett pontok tekintetében is csúcstartó a klubnál.

A Debrecen az Európa Liga első selejtezőköréből kettős győzelemmel jutott tovább a San Marinó-i La Fiorita ellen, ám a második körben meglepetésre kettős vereséggel búcsúzott a fehérorosz Tarpeda Zsodzinával szemben. Az OTP Bank Ligában az első fordulóban hazai pályán 1-1-et ért el a csapat a Paks ellen, míg vasárnap 3-1-re kikapott a Vasas vendégeként.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?