A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kérvényezte, hogy a meccsek kezdete előtt lejátszott magyar vonatkozású dal a szurkolók kedvence, Az éjjel soha nem érhet véget című 1998-as Soho Party-szerzemény legyen.
Az európai szövetség (UEFA) már megkapta a dal felvételét, és arról tájékoztatta az MLSZ illetékeseit, hogy legkésőbb a harmadik, Portugália elleni csoportmeccsre bekészítik a választott dalt.
A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyarok az első forduló után három pontjukkal vezetik az F csoportot. A hat négyesből az első és második helyezetteken túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.
Várhatóan 15 200 szurkoló bíztatja a helyszínen szombaton a magyar válogatottat az izlandiak ellen Marseille-ben.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.