2015. október. 26. 11:51 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 26. 11:46 Sport

Egy maratonista izzadjon rendesen, különben kiderülhet, hogy csaló

A célba érkezéskor nem izzadt és nem tűnt fáradtnak a Kenya Maraton második helyezettje, akiről hamarosan kiderült, hogy csaló.

A 28 éves Julius Njogut a helyi rendőrség csalás gyanújával letartóztatta, amikor kiderült, hogy a nézők között várakozott, és akkor csatlakozott a mezőnyhöz, amikor az élboly számára már csak alig több mint egy kilométer volt hátra a célba érkezésig.

A nemzetközi verseny szervezői számára hamar gyanússá vált, hogy a férfi a 42 kilométeres távot követően nem tűnt fáradtnak és nem izzadt. Amikor számon kérték, vitatkozni kezdett a rendezőkkel, levette a futócipőjét, és a lábán lévő hólyagokkal próbálta bizonyítani, hogy tisztességesen teljesítette a versenyt.

"Az elejétől a végéig figyelemmel kísértem az élbolyt, de őt egyszer sem láttam. Természetesen nem fogják elismerni a teljesítményét, mert valójában nem végzett a második helyen. Nagyon csalódott vagyok, hogy a modern technika korában valaki csalni próbál" - nyilatkozta Ibrahim Husszein versenyigazgató, a Boston és a New York Maraton korábbi bajnoka.

Njogu cselekedetét minden bizonnyal a második helyezettnek járó 7000 dolláros (1,9 millió forint) pénzjutalom motiválta.

A versenyt Joshua Kipkorir nyerte 2:13:25 órás eredménnyel.

A 2013-as Kenya Maratonon két nőt kellett kizárni hasonló csalás miatt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.