Iniesta és Messi nélkül nem isteni a Barcelona, Agüero öt gólt szerzett
A spanyol bajnokság szombat délutáni kisrangadóján a Sevilla megverte a Barcelonát. Nem végezte ki az első félidőben ellenfelét a Messi és Iniesta nélkül felálló Barcelona, így ahogy a labdarúgásban lenni szokott: ráfizetett. A Barcelona hiába rendezett tűzijátékot – a 63-64.perc között a Sevilla kapusa, Sergio Rico a Barcában 100. meccsét játszó Neymar három, szinte tökéletesnek tűnő próbálkozását bravúrral hárította – a hihetetlenül lelkes és még ennél is szerencsésebb hazaiak a második félidőben elért gólokkal (Krohn-Deli, Iborra) legyőzte az egyik – most a harmadik helyen álló - bajnok aspiránst. A 74. percben Neymar ajándék büntetőből szépített, majd iszonyú Barcelona nyomás következett, ám Sandro tökéletes helyzetből a kapufát találta telibe (2-1).
Az angol bajnokságban a Manchester City a Newcastle-t fogadta. A vendégek vezetést szereztek, de utána jött Agüero, aki a mérkőzésen 5 gólt szerzett. A mesterhármasa között még a belga De Bruyne volt eredményes (6-1).
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.