A Fradi középpályása szívesen kipróbálná magát edzőként is az angol első vagy másodosztályban, hiszen szerinte ez a szakma csúcsa.
Gera Zoltán legmerészebb álma válna valósággá, ha Angliában edzősködhetne, például korábbi csapatánál, a West Bromwich Albionnál, ahol még most is valóságos félistenként tekintenek rá a Bors szerint.
A középpályás a lapnak azt mondta, sajnos nem a szurkolók szeretetétől függ az edzők szerződtetése, de valóban szívesen kipróbálná magát edzőként is az angol első vagy másodosztályban, hiszen ez a szakma csúcsa, de addig "még rengeteget kell tanulni".
Azt is mondta: most remekül érzi magát a Fradinál, de tudja, hogy egyszer eljön majd az utolsó meccs is.
Gera szerint jól szerepeltek az idei bajnokságban, de ha komoly terveik vannak az Európa Ligában, akkor némi erősítésre szorulna a csapat.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.