Klose egyelőre nem vonul vissza
Miroslav Klose marad még egy évet az olasz bajnokságban harmadik helyen végzett Lazio labdarúgócsapatánál a klub sportigazgatója szerint.
A 37. születésnapját jövő héten ünneplő világbajnok támadóval kapcsolatban Igli Tare hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a játékosnak még egy év hátra van szerződéséből, s nem jelezte a klubvezetés felé, hogy távozni szeretne.
Klose korábban a visszavonulásról is beszélt már, most azonban annyit mondott csupán, hogy családjával egyeztet majd a kérdésben a szezont követően.
A Lazio a Seria A-ban, a vasárnapi utolsó fordulóban Nápolyban aratott 4-2-es sikerével szerezte meg a bronzérmet, mely révén a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet a következő idényben.
A világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa a bajnokságban 13, míg az Olasz Kupában három gólt szerzett a 2014/2015-ös szezonban, melyben a Lazio a kupában döntőbe jutott, s ott csak hosszabbításban kapott ki a Juventustól.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.