Mégsem gázolták el Benkó Barbara mountain bike versenyzőt?
A Blikk beszámolója szerint mégsem úgy történt minden, ahogyan a mountain bike versenyző Benkó Barbara a saját balesetéről azt mesélte. Megszólalt ugyanis az autós, akivel összeütközött.
Múlt csütörtökön balesetet szenvedett Benkó Barbara mountain bike versenyző a 10-es úton. Az esetről Facebook-oldalán és a Bikemag.hu-nak számolt be. Azt mondta, hogy "cserbenhagyásos gázolással" ért véget az edzése, miután egy autós megelőzte és utána satuféket nyomott, miközben az autó jobbra húzott, így őt elsodorta. A kerékpáros azt mondta, hogy a sofőr kiszállt, majd miután azt mondta, hogy "ja, látom, jól vagy", visszaszállt a kocsijába és elhajtott, úgy, hogy a sokkos állapotban lévő kerékpáros nem tudta a rendszámot megjegyezni.
A Blikknél azonban jelentkezett a balesetben részt vevő Mercedes sofőrje, a 45 éves Polyvás András, aki szerint hazudik Benkó, hiszen ő legalább ötszáz méterrel a baleset helyszíne előtt előzte meg a kerékpárost, megengedett sebességgel haladt, majd később egy gyalogátkelőnél fékezett le, mire a biciklis hátulról beleszállt. A Blikk fotót is közölt a jobb hátsó részén megsérült Mercedesről.
Polyvás azt mondja, felajánlotta, hogy hív segítséget, de a versenyző ezt elutasította, aztán még elnézést is kért, hogy nekiment az autónak. Az autós ügyvédje szerint a 10-es úton egyébként is tilos a kerékpározás. Benkó szerint azonban Piliscsabán belül kerekezett, ahol ezt nem tiltják.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.