Michael Schumacher felesége a Forma–1 Német Nagydíj előtt üzent a rajongóknak, megköszönve a támogatást és a szeretetet, amit az utóbbi időben kaptak tőlük.
A Forma–1 Német Nagydíj előtt nem más, mint Michael Schumacher felesége, Corinna üzent a rajongóknak – írja a Focus Online. A nagydíj hivatalos programfüzetében megjelent közleményében azt írta: "ez az üzenet nektek szól, kedves motorsport-rajongók, akik Michaellel együtt éltétek meg rajongásotokat és az elmúlt fél évben a pályán kívül is támogattátok őt. A német nagydíj biztosította nekem a lehetőséget, hogy teljes szívemből megköszönjem ezt a sok jót és pozitív energiát, amit küldtetek Michaelnek".
"Azt kell mondanom, hogy az együttérzésetek mindannyiunkat meghatott, jó tudni, hogy a legnehezebb időszakot együtt éltük túl. Most egy olyan fázis következik, ami előreláthatólag sokáig tart majd. Számítunk arra, hogy az idő – mint oly sok évig a Forma-1-es futamok során – most is Michael szövetségese lesz. Addig is minden jót kívánunk nektek és családaitoknak" – írta Corinna.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.