2014. július. 16. 21:59 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 16. 21:34 Sport

Nagy Gergő próbaszerződést kötött a St. Louis Blues-zal

Nagy Gergő próbaszerződést kötött az észak-amerikai profi jégkorongligában érdekelt (NHL) St. Louis Blues csapatával.

A megállapodás értelmében a klub szeptemberi edzőtáborában, illetve az akkor esedékes felkészülési mérkőzéseken bizonyíthat - közölte a 24 esztendős csatár.   

"Ez egy olyan szerződés, ami alapján tesztelhetnek, kipróbálhatnak. Már az is nagy öröm, hogy gondoltak rám, és ott lehetek több világsztárral" - fogalmazott Nagy, akivel nagyot fordult a világ egy szezon alatt.

A 41-szeres válogatott hokis a 2013/14-es idényt a Mol Ligás Érsekújváron kezdte, 9 találkozón 16 pontot szerzett, majd a tengerentúli harmadik osztálynak megfelelő CHL-be igazolt, ahol a Quad City Mallards együttesében 64-szer lépett jégre, és gyűjtött 54 pontot (20 gól, 34 gólpassz). Később a St. Louis tartalékegyüttesében, a másodosztályban (AHL) szereplő Chicago Wolvesban kapott két meccset.

"Mivel próbaszerződésem van, ezért az NHL-es csapat szeptemberi edzőtáborában kezdek. De előbb, már augusztusban kiutazom, hogy ott készülhessek. Bízom benne, hogy előkészületi találkozókra bevetnek" - tette hozzá.

A Blues az elmúlt évadban az egyik bajnokesélyes volt, a Nyugati főcsoportban harmadik volt az alapszakaszban, majd a rájátszás első körében már 2-0-ra vezetett a címvédő Chicago Blackhawks ellen, végül 4-2-es összesítéssel kiesett. A gárdában olimpiai és világbajnokok is szerepelnek, mint például Jay Bouwmeester, Paul Stastny, Kevin Shattenkirk, David Backes, Alexander Steen, Patrik Berglund vagy T.J. Oshie.

A magyar hokisok közül eddig ketten, Szuper Levente (Calgary Flames) és Vas János (Dallas Stars) szerepelhetett NHL-es felkészülési, úgynevezett előidény-találkozón, ám egyikük sem lépett jégre NHL-es tétmérkőzésen.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.