2014. május. 01. 19:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 01. 18:33 Sport

Három magyar sportolónő vesz részt az öttusa világkupán

Három magyar résztvevője lesz a női verseny szombati döntőjének az öttusázók kecskeméti világkupa-fordulóján.

A csütörtöki selejtezőben két csoportban küzdött a 69 induló - köztük 11 hazai versenyző - a 36 fős fináléba kerülésért. Az A-ban a tavaly Európa-bajnok Földházi Zsófia második, a 2011-ben vb-ezüstérmes Kovács Sarolta harmadik, Alekszejev Tamara pedig kilencedik lett. A mezőny másik felében egyik hazai öttusázó sem végzett döntőt érő helyen.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik meg, majd a hétvégi finálék után a vegyes váltóval zárul a kecskeméti viadal hétfőn.
A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt ott félbeszakadt a verseny. A második forduló április első hétvégéjén zajlott Kairóban, onnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. Jó két hete, a csengtui világkupán már indultak a magyarok, s közülük többen az élmezőnyben végeztek: Kasza Róbert második, Kovács Sarolta negyedik, Demeter Bence ötödik, Földházi Zsófia pedig tizedik lett.
A kecskeméti vk-verseny után már csak a döntő lesz hátra a sorozatból, azt az egyesült államokbeli Sarasotában rendezik júniusban.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.