Szlankó Zoltánt egyedül hagyják az Everesten
Mindenki pakol az Everesten, így a magyar Szlankó Zoltán expedíciója egyedül maradt a nepáli alaptáborban.
Már csak Szlankó Zoltán Lhoce-expedíciója maradt a Mount Everest nepáli alaptáborában a hegymászó keddi beszámolója szerint, és az ő szervezőirodájuk is levonul a hegyről, amelyen nemrég zúdult le halálos áldozatokat követelő jéglavina.
"Az alaptáborban már csak azok az emberek lézengenek, akik szedik szét a tábort. A kis létszám miatt nyilván nem rentábilis fenntartani egy ekkora tábort, ezért többek közt a mi sátrainkat is elkezdték szétszedni" - idézte a 4bakancs.com hegymászóportál Szlankó Zoltánt, aki arról is írt: közös gyakorlatot tartottak a serpákkal, hogy minél könnyebben tudjanak majd együtt dolgozni a Lhocéra vezető út építésében.
A hegymászó szerint az ő expedíciójuk logisztikáját szervező társaság, az Asian Trekking is levonul. Szlankó Zoltánék dolgát ez megnehezíti, mert még mindig nincs csúcsmászó engedélyük, bár már megegyeztek a társasággal, és megkötötték a szerződést. Mint írta, a cég még több pénzt követel. Szlankó Zoltán közölte, hogy egyik expedíciós társa, John Gray is úgy döntött, hogy befejezi a szezont és szerdán elhagyja az alaptábort.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.