2014. március. 05. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 05. 16:43 Sport

Erdei Zsolt búcsúmeccsét a rádióban is követheti

Az M1 szombaton 21.30 órától közvetíti a kecskeméti profi ökölvívógálát, amelynek fő mérkőzését, Erdei Zsolt és Salva Dzsomardasvili összecsapását a Kossuth Rádióban is élőben lehet meghallgatni.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdai tájékoztatása szerint a köztévé Bedák Zsolt Eb-címért folytatott küzdelmét is élőben sugározza, majd ezt követi Erdei Dzsomardasvili elleni címmérkőzése a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Eb-övéért.

A gálán a tíz menetre kiírt címmérkőzés televíziós kommentátora Kassai-Tóth Csaba, szakkommentátora pedig Kótai Mihály lesz, a szorító széléről Szujó Zoltán jelentkezik. A rádiós riporterek Novotny Zoltán és Hajdú B. István lesznek, a ring mellől pedig Szabó Szilárd tudósít.

Ezt megelőzően Bedák Zsolt és a szintén grúz Georgi Gacsecsiladze harmatsúlyú összecsapásán, melyen szintén a WBO Eb-öve a tét, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke lesz a szakkommentátor. A budapesti stúdióban Menczer Tamás elemzi a látottakat Borbély Zoltánnal.

Az Európa-bajnoki címmérkőzések online is láthatók a www.telesport.hu oldalon.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.