2014. február. 19. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 19. 09:44 Sport

Pellegrini dühös a bíróra

Manuel Pellegrini, a Manchester City vezetőedzője a játékvezetőt okolta, amiért csapata kedden 2-0-ás vereséget szenvedett hazai környezetben az FC Barcelonától a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

"A lefújást követően elmondtam neki, hogy örülhet, hiszen eldöntötte az összecsapást" – mondta cinikusan a chilei szakember a találkozó utáni sajtótájékoztatón. "A Barcelonának a Demichelisszel szemben megítélt büntetőig nem volt esélye a gólszerzésre" – tette hozzá.

A svéd Jonas Eriksson az 53. percben ítélt 11-est a katalánoknak, miután az argentin védő utolsó emberként buktatta honfitársát, Lionel Messit. A szabálytalanság ténye, így az azzal járó kiállítás megkérdőjelezhetetlen volt, ugyanakkor kérdéses, hogy mindez valóban a büntetőterületen belül történt-e.

"A játékvezető nem volt pártatlan, és nem tudta kézben tartani a mérkőzést. Azt gondolom, egy ilyen fontos találkozóra nem volt jó ötlet Svédországból bírót küldeni. Ilyen összecsapásra olyan ember kell, akinek sokkal nagyobb tapasztalata van" – tette hozzá Pellegrini. Gerardo Martino, a Barcelona vezetőedzője szerint megérdemelten diadalmaskodtak, ugyanakkor nem bízhatják el magukat és a visszavágón is százszázalékosan kell majd koncentrálniuk. "Jó eredményt értünk el, de hasonló teljesítményre lesz szükségünk otthon is. A City a Bayern idegenbeli legyőzésével már megmutatta, hogy mire képes. Rendkívül veszélyes ellenfél" – jegyezte meg.

A keddi játéknap másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain a duplázó Zlatan Ibrahimovic vezérletével 4-0-ra győzött a Bayer Leverkusen vendégeként, amivel gyakorlatilag el is döntötte a továbbjutást.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.