2014. február. 05. 18:01 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 05. 19:15 Sport

Zalaegerszeg 1920 forintért megvenné a ZTE-t

A zalaegerszegi önkormányzat vezetése ajánlatot tett a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC többségi tulajdonosának a klub megvásárlására.

Jelképes, a futballcsapat megalakulásának évére utaló, 1920 forintos ajánlatot tettek Nagy Ferencnek, akitől péntekig várnak választ – mondta Gyutai Csaba polgármester. "Az egyesületnél jelentős tartozás halmozódott fel, sürgős intézkedésekre, és nagyjából 300 millió forintra van szükség ahhoz, hogy rendezni tudjuk a helyzetet" – tette hozzá a városvezető.

Gyutai kitért rá, hogy csütörtökön elfogadhatják a település költségvetését, ebben pedig szerepel egy gyorssegély a futballklubnak, ami azonban csak kis mértékben jelenthet segítséget.

"Az adósságok végleges rendezésére az lehet a megoldás, ha a ZTE-t egy száz százalékban önkormányzati tulajdonú kft. üzemelteti, s hitelt vesz fel, ehhez azonban állami garanciavállalás és közbeszerzési eljárás is szükséges" – mondta a polgármester, aki azt is jelezte, ha Nagy Ferenc elfogadja a városvezetés ajánlatát, akkor a jövő héten rendkívüli közgyűlésen döntenek a további lépésekről.

Hozzátette, a ZTE megmentéséhez a helyiek összefogására, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatására is szükség lesz. Szerinte a klubnál újra kell építeni a szponzori kapcsolatokat, a közönséggel való viszonyt, és a legfőbb hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre kell helyezni.

"A ZTE egy érték, egy márka és egy jelkép is egyben, amelyet nem hagyhatunk veszni" – mondta Gyutai Csaba. "Az pedig végképp nem működhet, hogy a szurkolók és a klubvezetés között folyamatos legyen az ellentét."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.