A magyar versenyzők szerint minden igényt kielégít a hegyi olimpiai falu Szocsiban. A 16 fős magyar csapatból a három alpesi síző szálláshelye lesz ez a központ. Farkas Norbert és Berecz Anna már elfoglalta a szobáját, Miklós Edit pedig várhatóan kedd este érkezik meg.
Mindkét sportoló lenyűgözőnek nevezte az olimpia falut, amelyet havas hegycsúcsok vesznek körül. A 25 éves Berecz Anna szobájából ráadásul éppen a lesikló pályára lát rá, és azt mondta: várja, hogy kipróbálhassa azt, egyelőre csak a mellette lévő pályákon lehet edzeni ugyanis.
"A szobák tágasak, az ellátás kifogástalan. Az európai, az olasz, az orosz és az ázsiai konyha ételei közül lehet svédasztalos rendszerben válogatni, de van éjjel-nappal nyitva lévő étterem is" – mondta Farkas Norbert. A faluban van játék- és konditerem is – tette hozzá.
Berecz Anna annyi negatívumot jegyzett meg, hogy szerinte az előző téli olimpia helyszínén, Kanadában valamelyest nagyobb volt a választék, ő például reggel nagyon hiányolta a joghurtot. De így is talál magának kedvére valót, a rák és a lazac például nagyon ízlett neki – mondta.
A két versenyző beszámolt még arról, hogy reggel helyi idő szerint 8-9 óra körül mennek edzeni, és nagyjából délig maradnak a lejtőkön, majd ebédelnek, délután pedig erősítés szerepel a programjukban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.