Kalocsai porcelánt kapnak a budapesti műkorcsolya Eb győztesei
Összesen 36 ország 180 versenyzőjét várják a szervezők a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra január 15-e és 19-e között.
"Ez lesz a legrangosabb verseny a szocsi téli olimpia előtt. Reméljük, sokan kilátogatnak a 7000 fő befogadására kibővített Syma Csarnokba" – mondta az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója.
Az Eb-t hetedjére rendezik Budapesten, és a mostani állás szerint hárman képviselik a magyar színeket: a férfiaknál Forgó Kristóf, míg a jégtáncosoknál Turóczi Dóra és Major Balázs lép jégre.
A 19 éves Forgó Kristóf azt mondta: alig négyévesen húzott először korcsolyát, és nagyon örül, hogy rögtön az első felnőtt évében sikerült kvalifikálnia magát az Eb-re, amelyen a legjobb 24-be szeretne jutni.
A Turóczi, Major duó tagjai már 2006 óta együtt korcsolyáznak, és mindenképpen szeretnének az első húszban végezni. Elárulták: a magyarországi Eb miatt idén a Csárdáskirálynőre versenyeznek.
"Idén sikerült a jövő évi vb-re is kvalifikációt szereznünk, de az Eb előtt még indulunk az országos bajnokságon és a téli Universiadén is" - mondta Turóczi, aki szerint utóbbin szeretnék felülmúlni az előző alkalommal elért nyolcadik helyüket.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, az Eb-győztesek kalocsai porcelánnal gazdagodnak, illetve a megnyitón jégre lép az immár edzőként dolgozó Sebestyén Júlia, aki éppen tíz éve, az előző budapesti kontinensviadalon ért pályafutása csúcsára azzal, hogy aranyérmet nyert.
A magyar műkorcsolyasporttal kapcsolatban elhangzott, hogy Szocsiba ugyan egyetlen magyar sem jutott ki, de a junior korosztályban vannak ígéretes versenyzők, így a 2018-as téli játékokon minden bizonnyal ismét lesznek magyar indulók ebben a sportágban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.