Buzsáky Ákos a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárosban folytatja a pályafutását.
A klub hivatalos honlapja csütörtökön arról számolt be, hogy mindenben megállapodott a 20-szoros válogatott középpályással, aki – sajtóhírek szerint – egy plusz egyéves szerződést írt alá.
A 31 éves Buzsáky az MTK-ban kezdte pályafutását, majd 2002-ben a José Mourinho irányította FC Portóhoz igazolt. A portugál sztárcsapat két klubnak, az Académicának, valamint a Plymouth-nak is kölcsönadta a magyar futballistát, aki 2005-ben végleg az angol csapathoz került. A játékos azóta a szigetországban szerepelt, játszott a Queens Park Rangers, a Portsmouth és a Barnsley együtteseiben is.
A Ferencváros hat fordulót követően a harmadik helyen áll a bajnokságban, és szombaton a negyedik Pápa otthonába látogat.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.