Lemondott az MLSZ jogi igazgatója
Szeptember elsejével távozik a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sajtószóvivői és jogi igazgatói posztjáról Borbély Zoltán - közölte a szövetség.
Az egykori legfőbb ügyészségi ügyész és szóvivő 2010 májusa óta dolgozott a magyar labdarúgásban, az első évben elnökségi tagként, később az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetőjeként, majd egészen mostanáig a szövetség jogi igazgatójaként és szóvivőjeként - írta közleményében a szövetség.
Tizenhárom évi szóvivői munka után a jövőben elsősorban eredeti, jogi hivatását kívánja gyakorolni, lélekben nem elszakadva a magyar labdarúgástól és a sportújságírástól - tették hozzá.
"2010 tavaszán az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom ajánlott Csányi Sándor figyelmébe, akit korábban személyesen nem ismertem" - idézte Borbélyt az MLSZ híroldala. "Amikor az ember viszonylag fiatalon bekerül egy olyan nagy tekintélyű testületbe, amelynek Csányi Sándor mellett tagja a Magyar Tudományos Akadémia és az Állami Számvevőszék korábbi elnöke is, olyan érzés, mint amikor a lányos házban a kérő szorongatja a kalapját" - fogalmazott Borbély.
Felidézte, hogy évvel később az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetésével bízták meg. A szövetségnek akkor 10-12 folyamatban lévő pere volt, amelyeket mára sikerült szinte kivétel nélkül "sportnyelven szólva győzelemmel, vagy győzelemmel felérő döntetlennel (kedvező egyezséggel) lezárni" - tette hozzá. Borbély szerint az elnökség egyik legfőbb célkitűzését, a megyei szövetségek zökkenőmentes integrációját is megvalósították.
"Magyarország egyik legrégebben hivatalban lévő sajtószóvivőjeként, a jogi pályán, korábbi kapusként olyan lehetőség kapujához érkeztem, amely valószínűleg az életemben soha többet nem adódik. Alapvető jogszabályaink gyökeres megváltozása miatt ez talán az utolsó olyan pillanat, hogy lépést tartsak hivatásom legkiválóbbjaival" - mondta az MLSZ szerint.
"Szilárd meggyőződésem, hogy a Csányi Sándor által vezetett elnökség hivatali ideje alatt kijutunk egy világversenyre és sikeresen szerepelünk a 2014 nyarán Magyarországon megrendezésre kerülő U19-es Európa-bajnokságon. A vitathatatlan nehézségek ellenére a labdarúgás a világ legcsodálatosabb játéka, elsősorban nem gond, hanem örömforrás. Legalább akkora, mint amekkora boldogság volt nekem a labdarúgásban, a magyar labdarúgásért dolgozni" - mondta a távozó Borbély.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.