2013. augusztus. 29. 11:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 29. 11:38 Sport

Gyepes Gábor a Videotonban folytatja

Gyepes Gábor jövő június 30-ig szóló szerződést kötött a Videoton labdarúgócsapatával.

"Remélem, a pályán és a pályán kívül is segíteni tudom a csapatot. Attól függetlenül, hogy az elmúlt évek legnagyobb részét Angliában töltöttem, természetesen figyelemmel kísértem a magyar futballt, tisztában vagyok azzal, hogy a Videoton FC az egyik legjobb klub itthon" - olvasható a székesfehérvári csapat honlapján. 

A 32 éves, 26-szoros válogatott védő Magyarországon a Ferencvárosban és a Vasasban szerepelt, Angliában pedig négy együttesben is megfordult: a Wolverhampton Wanderersben, a Northampton Townban, a Cardiff Cityben és legutóbb a Portsmouth FC-ben.

A Videoton a bajnokságban öt forduló után a második helyen áll négy győzelemmel és egy döntetlennel, a következő körben, vasárnap az MTK Budapestet fogadja.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.