Visszavonul a versenyzéstől Barta Nóra Eb-ezüst- és bronzérmes műugró, miután a Magyar Műugró Szövetség (MMSZ) nem támogatta, hogy továbbra is részesüljön a havi 50 ezer forintos Gerevich-ösztöndíjban.
„Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést. Sosem titkoltam, hogy mindig is hiányzott az elismerés, az odafigyelés a szövetség részéről. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy az utolsó levélváltásban gyakorlatilag leminősítették az eddigi eredményeimet, az olimpiai helyezéseimet” – indokolta döntését a hvg.hu-nak Barta Nóra.
A 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstöt, a 2006-os és 2010-es Eb-ken bronzérmet szerző műugró eddig négy olimpián vett részt – legjobb eredménye a 2008-as pekingi 12. hely volt. Barta Nóra döntésének háttere látszólag banális: az MMSZ nem támogatta a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB), hogy továbbra is részesüljön a havi 50 ezer forintos Gerevich Sportösztöndíjban.
Most nem időszerű
A műugró beszámolója szerint azonban a konfliktus korántsem az 50 ezer forintról szól. Részben azt érzi méltánytalannak, hogy három Európa-bajnoki érme után nyolchónapos terhesen nem találták méltónak a támogatásra, részben a szövetség levelét, amelyben arról tájékoztatták Bartát, hogy ebben az évben biztosan nem nyújtanak be méltányossági kérelmet, azonban később ez megtörténhet, ha a műugró el tudja majd kezdeni edzéseit.
Az MMSZ birtokunkba került levelében az szerepel, hogy „a magyar műugró sport a 2000 óta rendezett olimpiákon nem szállítja azokat az eredményeket, amelyek alapján ez a [MOB-hoz fordulást megalapozó] fontos érdek megállapítható lenne”.
Barta szerint viszont a szövetség önhatalmúlag hozott döntést, amikor úgy foglalt állást, hogy a műugró az olimpiai eredményei alapján nem kaphat támogatást, holott minden egyéb, így az Európa Bajnokságon szerzett helyezést is figyelembe kellett volna venniük.
„Ha a pályafutásomat így értékeli a szövetség, akkor nincs miről beszélnünk a jövőben. Ezért döntöttem amellett, hogy befejezem 20 éves pályafutásomat” – mondta el Barta Nóra a hvg.hu-nak.
A terhesség a valódi ok?
A sportoló szerint a támogatás megvonásának valódi indoka éppen az lehet, hogy gyereket vár. Erre utal szerinte, hogy a szövetség levelében az áll, hogy akkor részesülhet ismét Gerevich-ösztöndíjban, ha újra elkezd edzeni. Tehát hiába folytatta volna gyermeke megszületése után a versenyszerű sportolást az ösztöndíj szabályai szerint, terhessége és a szülés miatti kiesése „méltatlanná” tette őt a szövetség támogatására.
„Az érvük már csak azért is elfogadhatatlan, hiszen számos magyar sportolónő szülése után is folytatta pályafutását, akik ugyanúgy kapták a támogatást” – mondta erről Barta, aki szerint csak a szövetség döntésén múlt a döntés, amelynek lett volna lehetősége méltányosságot kérni a Magyar Olimpiai Bizottságtól.
Az ösztöndíj szabályzata szerint „különös méltánylást érdemlő és indokolt esetben a MOB elnöksége – kérelemre – kivételesen eltekinthet a szabályzat valamennyi rendelkezésének alkalmazásától, ha ahhoz az olimpiai bizottság fontos érdeke fűződik.”
Kompenzálták volna, de nem ezen múlt
Barta döntését azt követően sem változtatta meg, hogy később az MMSZ más jogcímen nettó 300.000 forintot ajánlott fel a műugrónak a következő félévre. Azonban Barta ezt nem használta fel saját célra, és inkább az utánpótlásnak ajánlotta fel az összeget, hangsúlyozva: nem az volt a baja, hogy nem kapott ösztöndíjat, hanem az, hogy meg sem kérvényezték.
Munkatársunk érdeklődött a Műugró Szövetség álláspontjáról is, de Gémesi László főtitkár azt közölte, hogy erről az ügyről nem kíván tájékoztatást adni, majd letette a telefont.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.