Felbukkant Vettel és Alonso a F1-szurkolók között
A XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése után a nézők közé ment aláírásokat osztani a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, mégpedig három világbajnok, a címvédő Sebastian Vettel, valamint Fernando Alonso és Lewis Hamilton társaságában.
A három pilóta és a brit üzletember kisbuszokkal gurult ki a célegyenesre fordító kanyarban elhelyezkedő tribünhöz, ahol mindannyian felsétáltak a szurkolók közé, és számos fényképet, posztert, emléktárgyat dedikáltak az ott helyet foglalóknak.
Az összetettben most is élen álló német Vettel az első gyakorláson a leggyorsabb volt. A spanyol Alonso (Ferrari) a negyedik, a brit Hamilton (Mercedes) pedig a 13. helyen zárt. A program 14 órától a második szabadedzéssel folytatódik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.