2013. június. 30. 19:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 30. 19:28 Sport

Meghalt a szabolcsi ralibalest egyik sérültje

A műtőben meghalt a Nagykállónál történt ralibaleset egyik sérültje, aki nézőként figyelte az autóversenyt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szóvivője vasárnap este az MTI-vel.

Vitkai Éva elmondta, hogy a nyíregyházi kórházba összesen nyolc sérültet szállítottak be, később egyiküket a debreceni gyógyintézménybe vitték át. A Nyíregyházán lévő hat sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben - tette hozzá a szóvivő.

Három, nyílt töréseket szenvedett sérültet jelenleg is operálnak, hármat várhatóan hétfőn fognak megműteni - közölte Vitkai Éva. A műtőben elhunyt sérültet súlyos koponyatöréssel szállították be a nyíregyházi kórházba.

Vasárnap délután kilencen sérültek meg súlyosan, amikor a nézők közé csapódott az egyik versenyautó. Az MTI úgy tudja, hogy a baleset az I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr versenyen történt. A két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították. Az utóbbi életét már nem tudták megmenteni az orvosok.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.