2013. június. 08. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 08. 13:48 Sport

Futók miatt is lezárások lesznek Budapesten vasárnap

Futóverseny miatt változik a fővárosi közösségi közlekedés vasárnap, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint több, a Városliget környékén közlekedő járat módosított útvonalon jár majd reggel 8 és délután 4 óra között.

Vasárnap 10 és 15 óra között lezárják a közúti forgalom elől a Dózsa György útnak a Podmaniczky utca és Városligeti fasor közötti szakaszát, az Andrássy útnak a Bajza utca és a Hősök tere közötti szakaszát, a Hősök terét, a Városligeten átvezető Kós Károly sétányt és Olof Palme sétányt, valamint a Műcsarnok mögötti névtelen városligeti utcát.

Közölték, az M3-as autópálya bevezető szakasza felől érkező járműveket már a Hungária körúti csomópontban a Hungária körút felé terelik. A BKK a Dózsa György út helyett a Hungária körút használatát javasolja, míg az Andrássy út - Kós Károly sétány - M3 útvonal helyett a Váci út - Lehel út - Róbert Károly körút - M3-as autópálya útvonalat.

A BKK a forgalmi változások között említette, hogy a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as autóbuszok 9.30 és 16 óra között terelt útvonalon közlekednek. Módosított, illetve terelt útvonalon járnak még a 70-es és 75-ös trolibuszok is, 8 és 17 óra között, míg a 105-ös autóbusz 9.30-tól 16 óráig jár a megszokottól részben eltérő útvonalon.

A sportesemény miatti forgalmi konkrét változásokról az utasok a BKK Info oldalán tájékozódhatnak. A www.futanet.hu oldala szerint a 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó vasárnap 9.30-kor indul a budapesti 56-osok teréről.

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.