FIFA-közgyűlés: egyelőre nem lesznek nyilvánosak a vezetői bérek
Megkezdődött Mauritiuson a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éves közgyűlése, melyet a vártnál kisebb érdeklődés övez, mert számos reformtervezetről elhalasztották a szavazást a végrehajtó bizottság keddi döntésével.
Nem kerül terítékre a vezető tisztségek életkori és ciklusokra vonatkozó korlátozása, illetve szintén nem voksolnak arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e a vezetők fizetéseit.
Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke ezzel kapcsolatban elégedetlenségének adott hangot. Azt mondta: érthetetlennek tartja, hogy egy évvel elhalasztanak egy döntést, amelyről már két éve beszélnek.
"A kongresszus minden évben egy nagyszerű lehetőség, hogy kiváló szervezetünk tagjai találkozzanak. Találkozzanak? Igen. Szavazzanak? Természetesen. És fontos döntést hozzanak a FIFA jövőjével kapcsolatban" - mondta köszöntőjében Joseph Blatter, a FIFA 77 éves elnöke, aki egyes értesülések szerint gondolkodik azon, hogy újabb négyéves, azaz 2019-ig tartó ciklusra jelölteti magát.
A kétnapos kongresszus érdemi részét pénteken rendezik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.