2013. május. 30. 09:28 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 30. 12:40 Sport

Megvan, ki lehet a Manchester City vezetőedzője

A Villareal, a Real Madrid és a Málaga korábbi edzője kerülhet a Manchester City kispadjára.

A Málaga labdarúgócsapatát a szezon végén elhagyó Manuel Pellegrini egy spanyol rádiónak adott interjúban elismerte, szóbeli megállapodást kötött a Manchester Cityvel arról, hogy a következő idényben ő legyen a szigetországi klub vezetőedzője. "Szóban megegyeztünk, és remélem, sikerül ezt realizálni is" – jegyezte meg az 59 éves chilei szakember, aki két és fél év után távozik az andalúziai együttestől.

Pellegrini a Villarrealnál lett elismert edző, a csapatot 2006-ban nagy meglepetésre az elődöntőig vezette a Bajnokok Ligájában. Öt év után a Real Madridhoz szerződött, de egy szezont követően menesztették. Így került 2010-ben a Málagához, amellyel tavaly negyedik helyen végzett, és bejutott a Bajnokok Ligájába, ott pedig a negyeddöntőig menetelt tanítványaival.

A Manchester Citynél május 13-án menesztették az olasz Roberto Mancinit. Sorsa azt követően dőlt el, hogy csapata két nappal korábban 1-0-ra kikapott a Premier League-ben a kiesés elől menekülő Wigantől az FA Kupa döntőjében. A 48 éves tréner tavaly ötéves szerződést írt alá, miután bajnoki címet nyert a gárdával. A City idén második lett, és a következő évadban szerepelhet a BL-ben.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?