2013. május. 27. 10:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 27. 10:36 Sport

Skaliczki harmadszor is búcsút mond a Szegednek

A szezon végeztével harmadszor is búcsúzik a Szeged férfi kézilabdacsapatától Skaliczki László, aki mindhárom korszakot szépnek tartja.

A klub honlapjának adott nyilatkozatában az 58 éves szakember kitért rá, hogy az utolsó három évben is voltak remek győzelmek, sikerek, ugyanakkor nem sikerült sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában diadalmaskodni.

"Kevésen múlt a siker, hogy felérjünk a csúcsra. Szerencsénk sem volt, hiszen úgy gondoltuk, hogy közelebb kerültünk a nagy riválishoz, a Veszprémhez, de ellenfelünk mindig úgy erősített, hogy ez nem valósulhatott meg" - fogalmazott Skaliczki, aki az első korszakában, még játékosként feljutott az NB I-be a gárdával, majd a következő felvonásban, immár edzőként 1996-ban bajnok lett a Tisza-partiakkal.

Skaliczki büszkén említette, hogy a csapat vele mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, a City Kupában elődöntős volt, és a 100. BL-meccsét is az ő irányításával játszotta. A jövőt illetően elmondta, szeretne fiával együtt dolgozni, akár egy csapatnál edzősködni vagy éppen tehetségekkel foglalkozni. Skaliczki Lászlót a spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok Juan Carlos Pastor váltja a vezetőedzői poszton.


 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.