Nőtársait biztatja az Everestet megmászó szaúdi nő
Bízzanak magukban – erre szólította fel honfitársnőit, akik továbbra sem vezethetnek autót vagy sportolhatnak szabadon - Raha Muharrak, az első szaúdi nő, aki feljutott a világ legmagasabb csúcsára, a Csomolungmára.
A fiatal nőt és három társát - egy katari, egy palesztin és egy iráni férfit – valóságos diadalmenet fogadta az egyesült arab emírségekbeli Sardzsa repülőterén vasárnap este. "Én vagyok az első szaúdi nő, akinek ez sikerült, de remélem, nem az utolsó" - mondta a fejet is eltakaró abaját (muzulmán köpenyt) viselő nő. "Hiszem, hogy a tettünk után más szaúdi nők is hisznek majd a lehetőségeikben és vállalják a kihívásokat".
Raha Muharrak és társai május 18-án jutottak fel a 8848 méter magas csúcsra. A négy hegymászó – valamennyien a sardzsai Amerikai Egyetem diplomásai – azért vállalkoztak a világ tetejének meghódítására, hogy pénzt gyűjtsenek a nepáli gyermekek oktatására. A katari Abdalláh asz-Száni elmondta, hogy egymillió dollár gyűlt össze.
A 25 éves szaúdi nő szülővárosából, Dzsiddából indult el április 3-án, előtte másfél évi kemény edzésen esett át. A Mount Everest megmászásával régi vágyát teljesítette részben: a hét kontinens legmagasabb hegycsúcsainak megmászására készül. Előbb azonban a családját kellett meggyőznie. A rendkívül konzervatív szaúdi társadalomban a szüleinek számos ellenkezéssel kellett számolniuk. "Nem tettem semmit a kultúrám és a vallásom ellen" – mondta Raha Muharrak.
A vahhábita Szaúd-Arábiában a nők nem vezethetnek autót és nem utazhatnak férfi családtagjuk kísérete nélkül. Az óvatos reformpárti Abdallah király azonban januárban 30 nőt nevezett ki a Súra Tanács tagjává, és engedélyezte a nőknek, hogy szavazzanak a 2015-ös helyhatósági választásokon. A női sport gyakorlatilag nem létezik az országban, a hatóságok csak nemrégiben engedélyezték a testnevelést a magán lányiskolákban. A nemzetközi sportszervezetek nyomására Rijád két sportolónőt küldött az 2012-es nyári londoni olimpiai játékokra.
A palesztin Ríd Zejdán arra is felhasználta a Mount Everest megmászását, hogy az útjukba akadó hegymászókkal a palesztin ügyről beszéljen. Zejdán a második palesztin, aki megmászta a Csomolungmát: elsőként Susanne al-Hubi jutott fel a csúcsra 2011-ben. A katari Mohammed bin Abdalláh asz-Száni sejk, a katari uralkodócsalád tagja, az öbölbeli monarchia első állampolgára, aki feljutott a Mount Everestre.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.