Neymar két szuper ajánlat közül választhat
A brazil futball élklubjai közé tartozó Santos elfogadta mind az FC Barcelona, mind a Real Madrid ajánlatát, így a szupertehetségként számon tartott csatár, Neymar maga döntheti el, hogy melyik spanyol elitalakulatnál folytatja pályafutását.
A szombati Sao Pauló-i bejelentésben részleteket nem árultak el, a dél-amerikai ország szaksajtója azonban úgy tudja, hogy a 21 esztendős támadóért a Santosnak a Real 35 millió eurót kínál, hétmillióval többet, mint a Barca, és a fővárosiak ígérete a játékos fizetését illetően is magasabb összegről szól.
Ugyanakkor a spanyol királyi gárda "vonzerejét" gyengítheti, hogy Neymar többször is kijelentette: ő a legszívesebben a katalánoknál, Lionel Messi csapattársaként kezdené meg európai karrierjét.
Az ifjú csatár - akiért amúgy korábban már számos más nagy európai klub is bejelentkezett - most csak annyit közölt: családjával elgondolkozik mind az újdonsült spanyol bajnok Barcelona, mind a trónjától a katalánok által megfosztott Real Madrid ajánlatáról, s csak az után jelenti be, miként határozott.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.