2013. április. 13. 09:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 13. 10:02 Sport

Hamiltoné az első rajtkocka

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az élről.

Hamilton mögött Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője végzett a második, a Ferrarit vezető spanyol Fernando Alonso pedig a harmadik helyen.

A kvalifikáció harmadik szakaszában minden versenyző az utolsó pillanatokig kivárt, s csak az utolsó három percben gurult ki a pályára, így valamennyien egy gyors kört tehettek meg. Hamilton a hajrában egészen elképesztő tempóban száguldott, s végül közel három tizeddel előzte meg Räikkönent.

A vb-címvédő, s a pontversenyben is vezető német Sebastian Vettel csupán a kilencedik helyről vághat neki a vasárnap - magyar idő szerint - 9 órakor kezdődő futamnak. Csapattársa, az ausztrál Mark Webber autója az időmérő második szakaszában leállt, így végül csak a 14. lett a tréningen.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.