2013. április. 11. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 11. 16:37 Sport

Simicskó István egy szép napon van túl

Simicskó István adta át a múcsonyi műfüves futballpályát, egy másiknak pedig letette az alapkövét.

Egy műfüves nagyméretű labdarúgópályát átadott, egy másiknak pedig letette az alapkövét csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

A politikus az MTI-nek elmondta, hogy a Múcsonyon átadott pályát a Sajóvölgye Focisuli keretei között közel 2000 gyerek használhatja majd. Hozzátette: a TAO-pénzből épült pálya 150 millió forintos beruházás eredménye, ebből 30 százalék önrészt vállalt a klub. Az eseményen a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről jelen volt Dunai Antal és Nyilasi Tibor is.

"Eddig több mint száz pálya került átadásra. A térség számos kiváló válogatott labdarúgót adott a magyar futballnak, s reméljük, az elkészült és elkészülő pályáknak köszönhetően ez a jövőben is így lesz" - mondta Simicskó, aki Putnokon egy szintén TAO-pénzből megvalósuló műfüves nagypálya alapkövét tette le. Az államtitkár térségbeli látogatása során részt vett Edelényben egy ovis olimpián, amelyen több 100 gyermek részvételével óvodák versenyeztek egymással. 

"Igyekszünk támogatni az olyan kezdeményezéseket, amelyek már gyermekkorban a rendszeres testmozgásra nevelik fiatalokat. A sportot már óvodásként érdemes elkezdeni" - mondta Simicskó István.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.