Ecclestone: Webber mostantól nem segít Vettelnek
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája a továbbiakban nem számíthat majd csapattársa, Mark Webber segítségére a vasárnapi Malajziai Nagydíjon történtek miatt.
A szepangi futamon a 25 esztendős Vettel annak ellenére előzte meg Webbert néhány körrel a leintés előtt, hogy az istálló vezetői a boxból arra utasították, maradjon a második helyen. A GP-t Vettel nyerte, Webber második lett, míg a harmadik pozícióban Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba úgy, hogy mögötte haladó csapattársának, Nico Rosbergnek a csapatfőnök Ross Brawn nem engedélyezte az előzést.
"Talán elérkezik még az a pont, amikor Vettelnek jól jön majd Mark támogatása, de nem hiszem, hogy az ausztrál ezek után segíteni fog neki" – vélekedett a történtekről Ecclestone a The Telegraph című napilap keddi számában. A brit üzletember nemtetszésének adott hangot, amiért a Forma-1-es idénynek már a második futamán vihart kavart a csapatutasítás.
"A vb korai szakaszában nincs szükség az ilyesmire, mindegy, hogy melyik istállóról beszélünk" – mondta Ecclestone, aki ugyanakkor élesen kritizálta a Mercedes vezetőit. A Forma-1 ura úgy fogalmazott, csalódott volt azért, mert Rosberget nem engedték előzni, Ross Brawn döntését pedig egyenesen ostobának nevezte.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.