2013. március. 20. 11:13 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 20. 11:11 Sport

Még kérdéses a náci karlendítéssel ünneplő görög futballista jövője

A szezon végéig nem szerepelhet csapatában Giorgosz Katidisz, az AEK Athén futballistája, aki szombaton náci karlendítéssel ünnepelte gólját a Veria ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.

Az erről szóló döntést kedden este közölte a klub, amely nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a 20 éves játékos a jövőben az egyesület kötelekében maradhat-e. "Erről a nyáron születhet döntés" - írták az erről szóló közleményben.

A labdarúgó egyébként hétfőn maga is azt kérte, hogy egy időre mentsék fel a játék alól, és a tettét "elfogadhatatlannak" minősítette.  

"Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét, de azt szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok fasiszta, neonáci vagy rasszista" - mondta a fiatal középpályás.

Az eset után a görög szövetség örökre eltiltotta a válogatottságtól Katidiszt, aki korábban az U19-es nemzeti együttes kapitánya volt. A szervezet szerint nyílt provokációról van szó, amely a nácik áldozatainak hozzátartozói mellett a labdarúgás humánus jellegét is megsértette.

Katidisz közvetlenül a történtek után még így magyarázkodott: "Csapattársamra, Mihalisz Pavliszra mutattam a lelátón, aki egészségi problémákkal küszködik, és neki ajánlottam a gólomat".

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.