2013. március. 01. 16:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 01. 16:08 Sport

Berki Krisztián aranya óta sokkal többen akarnak tornászok lenni

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) közgyűlése további négy évre Magyar Zoltánt választotta meg elnöknek pénteken. Az egyetlen jelöltként indult kétszeres olimpiai bajnokot nyílt szavazással, egyhangúlag választották meg a tagok.

A tisztújításon - a szervezet élére 2011 januárjában kinevezett - Magyar Zoltán szakáganként összefoglalta az elmúlt két évben elvégzett munkát. Kiemelte, hogy lobbitevékenységüknek köszönhetően kétszer 25 millió forintot fordíthattak tornaszerek vásárlására, így teljesen új felszereléseket és eszközöket vettek a tatai és a budapesti tornacsarnokba.

"A legfőbb feladatunk továbbra is a tömegbázis növelése, ebben az ügyben a Sport XXI program segítségével tudunk haladni, s olyan városokba eljuttatni a tornát, illetve megteremteni a feltételeket, ahol az edzői bázis már adott" - mondta újraválasztása után az MTI-nek Magyar Zoltán.

A MATSZ régi-új elnöke hozzátette, a jelenleg 50 és 65 év közötti edzőket meg kell tartaniuk, ugyanakkor a fiatal trénereket vissza kell csalniuk külföldről Magyarországra.

"Eddig vadászni kellett a gyerekeket, de Berki Krisztián olimpiai aranya óta sokkal többen akarnak tornászok lenni, mi pedig felkészültünk arra, hogy fogadjuk őket" - fogalmazott Magyar Zoltán, aki a közgyűlés elején "A Magyar Tornasportért Díj"-at adott át Karácsony Istvánnak és Forgács Róbertnek.

párizsi olimpia 2024