Geráék győzelme Di Matteo bukásához vezethet
A Chelsea 2-1-re kikapott a hétvégén Gera Zoltán csapatától, a West Bromwich Albiontól. Ezt követően nyilvánosságra került, hogy Roman Abramovicsnak fogytán a türelme Roberto Di Matteóval szemben. Ráadásul a csapaton belül is vannak problémák. Petr Cech az öltözőben kiabált a csapattársaival.
Az olasz szakvezetőnek a hétvégi Premier League vereséget követően küzdenie kell az állásáért. Hiába kezdett jól a Chelsea idén, az elmúlt hét mérkőzéséből mindössze hármat tudott megnyerni, ami miatt fogytán a csapat tulajdonosának, Roman Abramovicsnak a türelme.
Fél évvel ezelőtt a "kékekkel" megnyerte a Bajnokok Ligáját Di Matteo. Kedden Torinóba utaznak a Juventushoz és egy újabb vereség után kieső helyre csúszhat vissza a csoportban a Chelsea, ami akár a 42 éves szakvezető állásába kerülhet - olvasható a Sportmail oldalán.
A szombati WBA elleni 2-1-es vereség nem csak a vezetőket, a játékosokat is frusztrálta. Petr Cech az öltözőben kelt ki a vereség után. A kapust a gyenge védekezés készítette ki. Megjegyezte, hogy a produkció amit nyújtottak, egy "szemét volt és ezt mindanyian tudják." Majd hozzátette, hogy "Ti hívjátok magatokat BL-győzteseknek?"
A keddi mérkőzés után egy igazi rangadó vár a Chelsea-re a Premier League-ben. Vasárnap a Manchester City utazik a Stamford Bridge-re. Vereség esetén jelentős hátrányba kerülnének közvetlen riválisukkal szemben. Egy gyenge eredmény odáig vezethet, hogy Abramovics megkeresi Pep Guardiolát, aki már korábban kijelentette, hogy szívesen leülne a Chelsea kispadjára. Az orosz milliárdos pedig nem szívbajos, ha edzőváltásról van szó (Di Matteo a hetedik tréner a kispadon, amióta Roman Abramovics 2003-ban átvette a csapatot).
A szombati találkozón is kiütközött, hogy a Chelsea-nek John Terry nélkül nagyon gyenge a védelme. A kapitány hiányában képtelenek gól nélkül megúszni találkozót. "Természetesen hiányzik. Nagyon fontos játékos, magabiztossá teszi a csapatot hátul és a többieket is megnyugtatja, ha a pályán van" - nyilvánította ki véleményét Terry hiányáról Di Matteo.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.