Hamilton nyerte az amerikai nagydíjat
Lewis Hamilton győzelmével zárult a nagy csatát hozó Egyesült Államok Nagydíja, Austinban. Sebastian Vettel lett a második, míg Fernando Alonso a harmadik. A világbajnoki cím sorsa még nem dőlt el, az utolsó futamra, Brazíliára marad a döntés.
Sebastian Vettel már Austinban világbajnoki címet ünnepelhetett volna, ha megnyeri a futamot, Alonso pedig csak az ötödik helyen ér célba.
A futam előtt taktikázott a Ferrari, amely sebességváltót cserélt Felipe Massa autójában (ami miatt a hatodikról a 11. helyre sorolták vissza) így nyerve egy rajthelyet Fernando Alonsónak. A spanyol élt is a lehetőséggel, kihozta a legtöbbet a mai futamból és az autójából, harmadikként ért célba. Ezzel az eredménnyel továbbra is nyílt maradt a világbajnokság. A két pilóta között 13 pont a különbség az szezonzáró futam előtt.
A rajtnál simán eljött a mezőny, Alonsónak sikerült három pozíciót előre ugrania, amivel feljött a nagyedik helyre. Sebastian Vettel a rajtnál elsőként jött el és Hamiltonnal a nyomában hamar elléptek a mezőnytől.
A két éllovasra senki nem volt veszélyes, nagy fölénnyel vezettek a mezőny előtt. A kétszeres világbajnok német egészen a 42. körig vezetett a versenyben, azonban az idény végén a McLarent elhagyó Hamilton addig harcolt, amíg sikerült maga mögé utasítania a német pilótát.
Innentől kezdve Vettel üldözőbe vette Hamiltont és így tették meg hátralévő 14 kört. Végül 6 tizedmásodperccel nyert a brit versenyző, aki nagyon boldog volt az eredménnyel. Alonso jelentős hátránnyal, 39 másodperccel lemaradva ért célba. A futam legnagyobb vesztese a 13. körben műszaki hiba miatt búcsúzó Mark Webber volt, aki a harmadik helyről volt kénytelen kiállni.
A Ferrarinak bejött a taktikája, Felipe Massa ugyanis remek versenyt futott és a nagyedik helyen ért célba. A további sorrend: Jenson Button, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean, Niko Hülkenberg, Pastor Maldonado, Bruno Senna.
A Red Bull az Austinban elért eredményével már megnyerte a konstruktőrök világbajnokságát.
Dobogósok nyilatkozatai:
Lewis Hamilton (1. helyezett): "Fantasztikus hétvége volt. Legyőzni a Red Bullt és Vettelt, igazán nagy kihívás, de ma képesek voltunk rá. Csodálatos érzés nyerni itt Amerikában. Nagyon büszke vagyok."
Sebastian Vettel (2. helyezett): "Szégyen, hogy elvesztettem az első helyet, de azt hiszem mindent megtettem, amit tudtam. Fantasztikus munka volt a cspat részéről, hogy ma megnyertük a konstruktőr világbajnoki címet. A srácok büszkék lehetnek és este ihatnak majd valamit."
Fernando Alonso (3. helyezett): "Ez a hétvége nekünk győzelemmel ér fel. Senki nem gondolta volna péntek éjjel, vagy szombaton, hogy csak három pontot fogok veszíteni Vettellel szemben, ez pedig nagyon jó érzés. Boldogok vagyunk, hogy ismét volt egy jó vasárnapunk és pontokat tudtunk szerezni."
Egyesült Államok Nagydíja (56 kör/308,896 km):
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:35:55.269 ó
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 0.675 mp h.
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 39.229 mp h.
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 46.013 mp h.
5. Jenson Button (brit, McLaren) 56.432 mp h.
6. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:04.425 p h.
7. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:10.313 p h.
8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:13.792 p h.
9. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:14.525 p h.
10. Bruno Senna (brazil) Williams + 1:15.133
leggyorsabb kör: Vettel 1:39.347 p
A pontversenyek állása a 19. futam után (még 1 van hátra)
pilóták:
1. Sebastian Vettel 273 pont
2. Fernando Alonso 260
3. Kimi Räikkönen 206
4. Lewis Hamilton 190
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 167
6. Jenson Button 163
7. Felipe Massa 107
8. Romain Grosjean 96
9. Nico Rosberg (német, Mercedes) 93
10. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 66
csapatok:
1. Red Bull 440 - már világbajnok
2. Ferrari 367
3. McLaren Mercedes 353
4. Lotus 302
5. Mercedes 136
6. Sauber 124
7. Force India 99
8. Williams 76
9. Toro Rosso 22
következik: Brazil GP, november 25., Sao Paulo
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.