Sport hvg.hu 2012. október. 18. 16:50

Schumacher totális visszavonulást hirdetett

A hétszeres világbajnok a Gazetta dello Sportnak elárulta, hogy a jövőben már nem szerepel tervei között a versenyzés, semmilyen szakágban.

Kettő héttel ezelőtt a Japán Nagydíj előtt jelentette be a Forma-1 élő legendája, hogy felhagy a versenyzéssel. 2006 után újra visszavonul, most már végleg. Érzése szerint az energiaszintje a vörös zónába ért, így pedig már nincs értelme kockáztatni.

Boldogan várja az új kihívásokat
Mercedes

Amikor újbóli visszavonulását tudatta az újságírókkal, még nem zárkózott el teljesen más szakágak megismerésétől. Mára azonban ez is megváltozott. A Gazettának őszintén válaszolt arra kérdésre, hogy feltűnik-e másik kategóriában: "Nem, ez már nem szerepel a terveim között. A Forma-1 adta meg nekem messze a legtöbb érzelmet, a sebességet és a munka egységességét. Más autó nem hiszem, hogy képes lenne nekem visszahozni ezt az érzést. Azt hiszem, most teljesen befejeztem."

A bejelentéskor azt sem zárta ki, hogy két keréken láthatjuk őt újra, vagy éppen tanácsadó lesz a Ferrarinál, ahol korábban oly sokszor feltűnt már a visszatérése előtti időszakban. A Mercedes is ajánlott már fel neki hasonló státuszt, de a német pilóta egyelőre nem döntötte el, hogy mihez kezd - olvasható a Sky Sport oldalán.

"Mostantól új lehetőségeket ad nekem az élet. Már kiváncsian várom ezeket" - tekintett várakozással telve a jövőbe Schumacher.

Mikor visszatért 2010-ben a Mercedesszel, egyértelmű célja az volt, hogy harcban legyen a nyolcadik világbajnoki címéért. Azonban a 91 győzelme mellé nem sikerült újabbakat begyűjtenie. Legjobb eredménye az a harmadik hely, amelyet idén Valenciában szerzett.

Schumacher az elmúlt három évet nem kudarcként éli meg. Érzése szerint jót tett neki, hiszen megtanult veszíteni, és nagyon hálás az elmúlt két évtizedért, amit a motorsportban eltölthetett:

"Ha belenézek az életem visszapillantó tükrébe, akkor boldognak látom magam és elmosolyodom. Két különböző karrierem volt: Az egyikben mindent megnyertem, a másodikban pedig megismertem, hogy mit jelent veszíteni. Igen, megtanultam veszíteni, de ettől érettebb lettem és türelmesebb. Részben ez köszönhető az életkoromnak is" - osztotta meg bölcs gondolatait az emberekkel Michael Schumacher.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.