Sport hvg.hu 2012. október. 12. 18:48

Senkinek nem adná Armstrong győzelmeit a Tour igazgatója

A francia kerékpáros körverseny igazgatója, Christian Proudhomme úgy véli, hogy nem lenne helyes másnak adni a győzelmeket, ha Lance Armstrongot megfosztják mind a hét Tour-diadalától.

Amint arról beszámoltunk, Lance Armstrong ellen nyilvánosságra kerültek a bizonyítékok, amik egyértelműen alátámasztják, hogy az amerikai kerekes maga volt a doppingolás "keresztapja" a csapatainál. Emiatt megfoszthatják az 1999 és 2005 között begyűjtött hét Touron elért összetettbeli győzelmétől.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) még fellebbezhet a döntés ellen.

Megfosztanák címeitől Armstrongot
AP / Houston Chronicle, Michael Paulse

"Mi azt szeretnénk, hogy ne nevezzenek ki másik győztest, ha Armstrongot megfosztják tőlük" - kezdte Proudhomme. "Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az ítéletet, amit az Amerikai Doppingellenes Szövetség ezen a héten hozott nyilvánosságra" - zárta gondolatait az igazgató.

Az UCI kiadott egy közleményt, amelyben reagált az USADA által kiadott határozatra: "Minden információt meg fogunk vizsgálni, amely a birtokunkba jutott, és megfontoljuk, hogy fellebbezünk-e az ítélet ellen." A döntésük október végére várható.

Amennyiben úgy döntenének, hogy nem osztják ki újra a győzelmeket, miután megfosztják tőle Armstrongot, akkor a korábbi rutinnal látványosan szembefordulnának: 2006-ban megfosztották Floyd Landist a győzelemtől a doppingvétsége miatt és átruházták Oscar Pereiróra. Majd ugyanez történt 2010-ben, amikor Alberto Contador akadt fent a rostán, Andy Schleck pedig Tour-győzelmet ünnepelhetett.

Az USADA-jelentés szerint az az időszak, amikor Armstrong dominált, a kerékpársport legbűnösebb érája volt. Az 1999 és 2005 közötti Touron célba érő 21 dobogósból 20-at azóta már eltiltottak vagy valamilyen módon szankcionáltak.

párizsi olimpia 2024