Világ HVG 2024. december. 02. 08:41

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár

Hivatali ideje alatt másodszor látogatott Ukrajnába a háború kapcsán folytatott politikájáért gyakran kritizált kormányfő.

Előzetes bejelentés nélkül Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár hétfő reggel – számolt be az Euronews. A német kormányfő hivatali ideje alatt mindössze másodszor látogat el az ukrán fővárosba. Scholz Ukrajnában bejelentette, hogy további 650 millió euró, mintegy 270 milliárd forint értékű fegyverszállítmányokkal segítik az ország háborús védekezését Oroszországgal szemben.

Scholzot korábban rendszeresen kritika érte az orosz–ukrán háború kapcsán folytatott politikája miatt, legutóbb azért, mert néhány hete telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A kancellár később arról számolt be, hogy azt közölte Putyinnal, hogy a Nyugat nem adja fel Kijev támogatását. Korábban Scholz leszavazta azt a javaslatot is, hogy Németország Taurus-rakétákat küldjön Ukrajnának.

A német kormányfő a héten várhatóan bizalmatlansági szavazást kér maga ellen a Bundestagban, amelyet el is veszíthet, hiszen az országban kormányválság van, mióta Scholz menesztette Christopher Lindner pénzügyminisztert, a koalíciós partner FDP vezetőjét. Németországban jövő év elején, a várakozások szerint február 23-án tarthatnak előrehozott választásokat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.