Leváltották a női kosárkapitány
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) szerződést bontott Stefan Svitekkel, a női válogatott szövetségi kapitányával.
Az MKOSZ tájékoztatása szerint az elnökség pénteki ülésén elfogadta a szlovák szakember szakmai beszámolóját, majd közös megegyezéssel felbontotta a decemberig érvényes szerződését. A vezetőség egyben megbízta a szakmai bizottságot, hogy tegyen javaslatot a női válogatott szakmai vezetésére.
A 45 éves, volt (cseh)szlovák válogatott Sviteket januárban nevezték ki, s a nemzeti együttes júliusban 5 győzelemmel és 3 vereséggel zárta az Európa-bajnoki selejtező csoportküzdelmeit, ezzel nem jutott ki a 2013-as franciaországi Eb-re. A válogatott legutóbb 2009-ben szerepelt Eb-n, Lettországban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.