Siralmas mérlegen javítana a magyar válogatott
Utóbbi hét meccsén kikapott a hollandoktól a magyar futball-válogatott, négy legutóbbi meccsén pedig összesen 22 gólt kapott a hollandoktól. Kedden hazai pályán találkozik a magyar csapat a hollanokkal vb-selejtezőn.
A pénteki, Andorrában aratott 5-0-s győzelmet követően kedden első hazai világbajnoki selejtezőjét játssza a magyar labdarúgó-válogatott, amely megpróbálja megszakítani a vb-ezüstérmes hollandok elleni, hét mérkőzés és közel 28 év óta tartó rossz sorozatát.
A két együttes eddigi 15, egymás elleni összecsapásán a hollandok nyolc, a magyarok pedig öt sikert könyvelhettek el a két döntetlen mellett. A legutóbbi hét találkozón ugyanakkor mindannyiszor a narancsmezesek diadalmaskodtak, s mostanáig az utolsó magyar győzelem 1984 októberében született.
A két csapat utóbbi négy összecsapása egyaránt fölényes holland sikert hozott: 1994-ben, Eindhovenben 7-1-re, 2010 nyarán, Amszterdamban 6-1-re nyert az Oranje, míg a legutóbbi Eb-selejtezős sorozatban Budapesten 4-0-ra, Amszterdamban pedig 5-3-ra diadalmaskodott a holland gárda.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.