2012. augusztus. 24. 15:00 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 24. 14:58 Sport

Magyar fiú viszi a román zászlót a paralimpián

Novák Eduárd erdélyi magyar kerékpáros viszi a román zászlót a Londonban szerdán kezdődő paralimpia nyitóünnepségén.

"Nagy megtiszteltetés a zászlóvivői megbízatás. Az aranyéremért szállok versenybe, és úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy meg is szerezzem" - nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Novák, aki a 2008-as pekingi paralimpián is a román csapat zászlóvivője volt, és ezüstéremmel tért haza. "Jó felkészülési időszak áll mögöttem. Augusztus elején részt vettem a székely körversenyen, a paralimpia kezdetéig pedig Manchesterben edzek." A csíkszeredai sportoló gyorskorcsolyázóként kezdte pályafutását, egy autóbaleset következtében azonban elvesztette az egyik lábát, és kerékpárosként folytatta.

Sally Wood-Lamont, a Román Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, Novák Eduárd négy versenyszámban vesz részt a paralimpián, és legalább két érmet várnak tőle. Pontszerző helyre várják ugyanakkor a román csapat másik kerékpárosát, Török Imrét is.

Wood-Lamont szerint a gyengén látók számára szervezett úszóversenyeken is meglepetést okozhatnak a román sportolók. A Maniu Emese Ágnes által edzett kolozsvári Naomi Coirap százméteres hátúszásban, testvére, Samuel Ciorap pedig a hát- és mellúszószámokban képes jó teljesítményre. A román paralimpiai csapatban Florin Cojoc atléta és Dacian Maxin asztaliteniszező található még.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.