Kialakult az elődöntő mezőnye a férfi kosarasoknál. Az argentinok újra megmérkőzhetnek az amerikaiakkal, míg a spanyolok az oroszokkal játszanak a döntőért. Az a furcsaság állt elő, hogy ezek a párharcok egyszer már lezajlottak az olimpiai tornán.
Időrendben haladva az orosz-litván rangadóval érdemes kezdeni. Kettő, tisztán fehér játékosokból álló csapat esett egymásnak, aminek nem lehetett más a vége, mint hatalmas küzdelem és szoros összecsapás. Ez a mérkőzés nagy részében így is volt, a hajrát viszont az oroszok bírták jobban, akik legnagyobb sztárjuknak, Andrej Kirilenkonak sokat köszönhetnek, hiszen 19 pontjával és 13 lepattanójával igazi vezére volt csapatának. Végül az orosz válogatott 83-74-re nyert a lelkes litvánok ellen, aminek elődöntő a jutalma.
Ezután következett a spanyol-francia párharc, aminek a felvezetése sem volt piskóta, hiszen a gallok már előre készültek a mészárlásra, mert szerintük a spanyolok azért kaptak ki az utolsó csoportmérkőzésükön a braziloktól, hogy a "könnyebb" ágra kerüljenek és ne kelljen a döntőnél hamarabb találkozniuk az amerikaiakkal. Nagy huncutok ezek a spanyolok, az tény. Arra viszont nem számítottak, hogy a Tony Parker vezette francia válogatott nem adja könnyen a győzelmet, akik végül mégis kénytelenek voltak behódolni. Az utolsó negyedben mindössze hat pontot dobtak, amivel ezen a szinten nem lehet mérkőzést nyerni. Ezzel szemben a kosárlabdapályán kivitelezett "legszebb" ütést Nicolas Batum jegyezte, amelyet még a mi Harcsa Zoltánunk is megirigyelt volna, annak ellenére, hogy még ott sem szabályos. Végül a két toronydaru, a Gasolok, Marc és Pau vezérletével a spanyolok kiejtették a Tony Parker által remekül mozgatott franciákat. A végeredmény 66-59.
Természetesen éjszaka rendezték az Egyesült Államok-Ausztrália mérkőzést, hogy kedvezzenek az otthon maradottaknak, na de nem lesz mindig így. A változatosság kedvéért megdöntöttek egy újabb rekordot, vagyis inkább egyvalaki volt, aki megdöntötte. A világ legjobb játékosának tartott Lebron James ért el három mutatóban, két számjegyű értéket. Egészen konkrétan tripla-duplát, amit korábban senki nem tudott bemutatni az olimpiák történetében. Dobott 11 pontot, leszedett 14 lepattanót és kiosztott 12 gólpasszt. Korrekt teljesítmény. A mérkőzés pedig három negyedig igen szorosra sikerült, ami az utolsó negyedben végérvényesen eldőlt. Az amerikaiak 8 triplát dobtak (összesen 19-et) és ez megpecsételte az amúgy remekül teljesítő ausztrálok sorsát. A végeredmény 119-86 lett, amivel újfent bebizonyosodott, hogy kizárólag a tengerentúlról érkezett sztárok képesek 100 pont felett teljesíteni egymást követő mérkőzéseken.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.