hvg.hu: Olimpián egy másik országot képviselni érzelmileg milyen helyzet?

Simon Miklós: Nyilván az volna a legjobb, ha a saját országomat képviselhetném. De ilyenkor azért az edző is versenyző. Bizonyítani akarja, hogy a saját területén a legjobbat tudja nyújtani. A feladatomat én is százszázalékosan szeretném megcsinálni, és ez független a nemzeti színektől. A végén jó lenne azt mondani, hogy mindent megtettem, mindent hoztam, amit tudok. Nekem két év kellett ahhoz, hogy elfogadjam a helyzetem. Addig nem igazán tudtam, melyik táborhoz menjek egy-egy versenyen. A szívem a magyarokhoz húzott, de közben ott voltak az angolok, akikhez hivatalosan tartoztam. Aztán ez kezdett halványulni, kikoptak a haverok. A mostaniakkal is jóban vagyunk, oda is megyek, köszönök, de ez már új nemzedék, új csapat. És közben itt is kiépültek kapcsolatok, most már az itteni kollégákkal beszélem meg a dolgokat.

hvg.hu: Könnyebb vagy nehezebb ott dolgozni?

Simon Miklós: Más. Itt például a klubokban elsősorban arra törekednek, hogy megtartsák a gyerekeket kajakozni, és nem arra, hogy eredményesek legyenek. Tehát ha valamelyikük azt mondja az edzés negyedénél, hogy ő kiáll, akkor kiáll. Nincs következménye. Vagy Magyarországon az edző kondiedző és menedzser is, és egy személyben felel a csapatért. Ezzel szemben Angliában ugyanennyi munkát 5-6 ember végez, ami tud jól működni, ha megvan az összhang és jók az arányok. Angliában viszont az edzőt alapvetően nem respektálják, aminek a hátterében az van, hogy korábban nem is voltak főállásúak és semmilyen iskolai végzettségük sem volt, csak egy-két hetes tanfolyamot végeztek. A kondiedzőknek viszont főiskolai vagy egyetemi diplomája van. Más kérdés, hogy a 99 százalékuk, beleértve a mieinket is, sohasem kajakozott, igazi elképzelésük sincs az egészről. Mégis sokra tartják magukat, mert van egyetemi papírjuk. Azt, hogy én Magyarországról jövök, TF-es szakedzői diplomával és 35 éves tapasztalattal, nem nagyon értik és nem is nagyon fogadják el. A fizioterapeuták a főiskolai végzettségükkel elég keményen beszólogatnak, ők akarják megmondani például, milyen típusú edzések legyenek. Nagyon okosak, képzettek, de nem ezen a területen. A súlypontok vannak szerintem rossz helyen.

hvg.hu: És a körülmények?

Simon Miklós: Angliában több pénzt ad az olimpiai bizottság, mint Magyarországon. Igaz, szerintem rosszul költöttük el. A nagy része elment a dél-afrikai edzőtáborra, ahová a lányoknak szerintem nem kellett volna kimennük, mert megvolt a kvótánk. Emiatt csak az olimpiai felkészülés végén tudtunk két hétet Barcelonában készülni. Londonban a felfordulás is nagy, a pályára már nem nagyon lehet kimenni, mert gigantikus építkezés folyik. Csodálatos lesz egyébként, csak most még olyan, mintha egy munkaterületen akarnál edzést tartani. Ezért az olimpiára való tekintettel kivételesen az evezősök edzőközpontjába engedtek be minket, mert egyébként nagyjából őket becsülik meg itt úgy, mint otthon a kajak-kenusokat. Nekünk egész évben hihetetlenül primitív körülmények között kell készülnünk. Nincs meg az infrastruktúra: a saját telep, épület, öltöző, ezért általában ide-oda csapódunk.

hvg.hu: Azért a hazai pálya előnye meglesz a többi vetélytárssal szemben, nem?

Simon Miklós: Biztosan sokat fog segíteni, hogy a környezetet és a vízfelületet ismerjük. Azzal együtt is jobb helyzetben leszünk, hogy a versenyekre teljesen átépítik az egészet. Mind a két oldalon tribünök lesznek 300 métertől a célig, és lesz egy csomó kiszolgáló épület is. És a gyerekek ahhoz sem szoktak hozzá, hogy nagy létszámú közönség előtt versenyezzenek. Angliában 20 éve volt utoljára nemzetközi kajak-kenu verseny. Szóval inkább felemás lesz ez az egész.

hvg.hu: Mik a hivatalos elvárások? És mik a tieid?

Simon Miklós: A hivatalos elvárás a szövetség részéről, hogy a kajak-kenu a szlalommal együtt 3 érmet nyerjen. A 200-as fiúk egyesben és párosban nagyon jók, szlalomban is van éremesélyes, a lányoknál eddig úgy tűnt, hogy egy érmet legalább össze tudunk szedni. Ez elég reális. A hozzáállás sem olyan, mint Magyarországon, hogy ha nem éred el, akkor a fejedet veszik, aztán közösen zokogunk, majd mindent felszámolnak. Itt azt mondják, nem baj, majd legközelebb. Tehát ilyen szempontból sokkal pozitívabbak. De mégis nagyon szeretnék az eredményeket, hiszen a támogatási rendszer az olimpiai eredményességhez van kötve, és minden sportág nagyon oda akarja tenni magát. Az utolsó olimpia óta a kajak-kenu is a legjobb hat sportág között van támogatottságban, és ezt a pozíciót szeretnék megtartani. Ami az én elvárásaimat illeti: szeretném, ha legalább egy érmet tudnánk nyerni a lányokkal. Tavaly ősszel még két éremről beszéltem volna, amiből egy nagyon közel van az aranyhoz. Most egy éremnek is nagyon örülnék és annak, ha a négy számból legalább háromban döntőben lennénk.

hvg.hu: Mi változott?

Simon Miklós: A Peking utáni olimpiai ciklus úgy kezdődött, hogy nekem adták a női csapatot, hogy én készítsem fel őket a londoni olimpiára. Ez a tavalyi évad végéig így is volt, akkor bejelentették, hogy mostantól másképp gondolják, és kivették a kezemből a válogatottat. Egy egységes csapatot földaraboltak három részre, aminek az lett az eredménye, hogy a duisburgi világkupán és a poznani pótkvalifikációs versenyen is rosszul szerepeltünk. Erre mindenki pánikba esett. A vezetők pedig még Duisburgban félrehívtak, hogy mi legyen. És most majdnem minden úgy van, mint az elején volt: a 200 egyesben induló kislány kivételével minden versenyző az én programom alapján készül. Az Eb-n egyesben és négyesben is bejöttünk negyediknek. Kezd összeállni a dolog és persze készülünk ezerrel. De tíz hét alatt azért nem lehet nagyon nagy csodát csinálni.

hvg.hu: Az éremesélyt melyik számban látod?

Simon Miklós: Rachel Cawthorne, aki 500 egyesben indul, nagyon jó versenyzőtípus, és talán ez az idő elegendő ahhoz, hogy visszakerüljön a saját maga maximumára. Az 500 női négyesben is bízom, de az keményebb lesz, mert a német, a magyar és a belorusz egység elég meghatározónak tűnik. De bármi lehet. Tavaly egyszer már elcsíptük a németeket az előfutamban, aztán a döntőben sajnos jobb pályájuk volt, és azért a beloruszok sem voltak messze tőlünk. Hátha nekünk összejön minden, nekik meg semmi.

hvg.hu: Anno sértődöttségből és csalódottságból mentél el?

Simon Miklós: Bizonyítási vágyból. 2006-ban kiderült számomra, hogy nem tudok arra a helyre kerülni, ahova szeretnék. Nagyon szerettem volna a legjobb lenni, vagy legalább Kati nénivel (Fábiánné Rozsnyói Katalin, az akkori legmeghatározóbb női kajakosműhely vezetője – szerk.) egy szintre kerülni. Mert úgy éreztem, én is vagyok olyan jó, mint ő. Aztán amikor ez nem sikerült, felálltam, mert nem akartam másodhegedűs lenni. Jó, ebből a szempontból mondhatjuk, hogy volt bennem sértődöttség. De amikor kijöttem, úgy éreztem, be tudom bizonyítani, hogy én vagyok a legjobb, mert a támogatottság és a versenyzők tehetsége is adott volt.

hvg.hu: Fazekas Kriszta mondta, hogy tulajdonképpen felszabadult, amikor kikerült ebből a közegből. Nálad is ez volt?

Simon Miklós: Otthon két szinten megy ez: az edzők és a versenyzők között. Számomra megdöbbentő volt, hogy itt a versenyzők nem fúrják egymást. Őket nem az „egy életem, egy halálom” hozzáállás jellemzi, nem is függ ennyire az egzisztenciájuk a sporttól. Egy nagyon nagy álom nekik a sport, sokkal inkább gyerekek tudnak maradni, jó értelemben véve. A versengés nem mérgezi meg a szemléletüket és az egymással való kapcsolatukat. Emberileg még sosem volt ilyen jó csapatom. Az edzők közötti fúrás is messze van az otthonitól, még a tavaly ősszel történtek ellenére is mondom. Az megmutatta, hogy fúrás itt is létezik, de sokkal finomabban, nem annyira gonoszul és kegyetlenül, míg odahaza a potenciális ellenfeleket a nullára akarják levinni. Angliában nincs olyan jutalmazási rendszer, mint nálunk, vagyis nincsen miért megbolondulj.

hvg.hu: Amikor a másik lenullázásáról beszélsz, az konrétan azt a pillanatot jelenti, amikor Benedek Dalma átment Kati nénihez?

MTI

Simon Miklós: Az már csak a jéghegy csúcsa volt. Előtte a válogatási elveket felrúgva olyan döntés született, ami lehetetlenné tette, hogy Szabó Szilviék (Szabó, Bóta Kinga és Viski Erzsébet épp Kati nénitől mentek át Simon Miklóshoz – a szerk.), noha teljesítették a válogatási elveket, bekerüljenek a szegedi vb-n induló négyesbe. 1000 méter párosról és négyesről beszélek, tehát nem is olimpiai távról. Pedig az adhatott volna nekik egy halvány reménysugarat. Mert így azon túl, hogy a vb-részvétel elvesztésével elúszott a szponzori támogatásuk, a hitüket is elvesztették abban, hogy valakinek, aki nem Kati néninél készül, bármire is esélye legyen. És akkor azt mondták, nem mennek az árral szemben és abbahagyták inkább.

hvg.hu: Dalma eszedbe szokott jutni?

Simon Miklós: Amikor Pekigben összefutottunk, azt mondtam neki, ha nálam maradsz, most olimpiai bajnok lennél. Biztos vagyok benne, hogy föl tudtam volna hozni olyan szintre, hogy megverje Kovács Katit. Mert verte már meg 2006-ban, 1000 méteren. És szerintem 500-on is meg tudta volna verni. És ha ő indult volna 500-on, akkor azzal a felkészüléssel, amit velem csinált volna, megnyerte volna az egyest Pekingben. És az idén történtek alapján is azt gondolom, olyan edzőre lett volna szüksége, aki nagyon hisz benne és csak rá koncentrál. Innen úgy látszik, Kati néni megint szétforgácsolódott. Elkezdett foglalkozni a fiúkkal és ez nem volt elég Dalmának. Ő csak úgy tudja hozni magát, ha teljes értékűen maga mögött érzi az edzőjét, a hitét, a bizalmát. És ezt most nem kapta meg szerintem. De mielőtt én kijötttem Angliába, ezt az egészet lezártam Dalmával, megbeszéltük, hogy hülyeség magunkban hordozni a sértődöttséget. Tudomásul vettem, hogy új életem kezdődik és ott akarom a maximumot nyújtani. De néha persze elgondolkodom azon, mi lett volna, ha… Sevillában találkoztunk, elmentünk együtt ebédelni és úgy tűnt, nagyon jó lelkiállapotban van. Volt önbizalma is és fizikailag is jó állapotban volt. Ezért is lepett meg, hogy nem tudta hozni magát. Csak sejtem, hogy nem volt neki elég, hogy csak bizonyos részt kapott Kati néniből a többiek mellett. Neki egy teljes, egész Kati nénire lett volna szüksége.

hvg.hu: Azt hogy kezeled, amikor magyarok ellen mennek a versenyzőid?

Simon Miklós: Én az angol versenyzők felkészülését irányítom, és azt szeretném, hogy nyerjenek, mert az azt jelenti, hogy én készítettem fel jobban őket. Ez az én egoista hozzáállásom. De amikor Kozák Danuta ellen megy a versenyzőm, akkor egyik szemem sír, a másik nevet. Az egyik énem azt mondja, nagyon szeretném, ha Danuta oda érne, ahova anno gondoltam, hogy jutnia kell. Imádom és szurkolok neki. De nyilvánvalóan szurkolok magamnak is, nem is feltétlenül az angol versenyzőmnek, hogy bizonyítson. Annak örülnék a legjobban, ha az olimpiai döntőben Danuta és a mostani versenyzőm az első-második helyért csatázna. Az én hozzáállásom ez: ha egy jó meccsben az én versenyzőm második lesz, annak nagyon tudok majd örülni. Nem leszek boldog, mert a nyerés a boldogság, de ha egy jó versenyben lesz második, azt tudom mondani, elégedett vagyok. Ezt kívánom magamnak, hogy ez a két versenyző vívjon nagy csatát az aranyéremért. Ez az álom.

hvg.hu: Azt, amit Danuta és Szabó Gabi idáig elértek és azt, amit remélhetőleg még el fognak, mennyire érzed a magadénak?

Simon Miklós: Egy részét biztosan. Abban az időszakban, amíg nálam voltak, szerintem nagyon sokat kaptak tőlem. Felépített sportpályafutás az övék: induláskor Agócs Misitől nagyon jó alapokat kaptak a KSI-ben, aztán amikor 13-14 évesen átkerültek hozzám, nagyon jó impulzusokat kaptak, jó hatással volt rájuk az akkor nálam lévő csapat, bejutottak az ifi élvonalba, ami már nem volt nagyon messze a felnőttől. Utána oda tudtak kerülni Katiék mellé. Mindig tovább tudtak lépni. Én valahol a közepénél tudtam hozzátenni. Bármikor hazamegyek, Danutával mindig kerítünk időt arra, hogy találkozzunk. Elsősorban lelkileg próbálok segíteni neki. Gabival kapcsolatban pedig azt kell mondanom, hogy nálam is voltak nagyon jó eredményei, de nem volt olyan stabil, mint most. Ő most érett be szerintem.

hvg.hu: Az itthoni feszültségekről kívülről mit gondolsz? Hogy 4 évente szinte mindenki megőrül.

Simon Miklós: Az első gondolatom az, hogy hál’ istennek kikerültem ebből. Az egy idegbetegség volt. Sok tüneti dolgom megszűnt például: nincs 3-4 havonta lumbágóm. Nincs az a stressz, amikor minden nap halálfélelmed van, hogy mikor kerülsz lukra. Sajnálom, hogy mindenki mindenkire köpköd. Volt olyan edzőtábor az elmúlt években, ahol mindeki a másikat szidta. Azt kéne kitalálni, hogy erre mi a megoldás. Mert ma már nincs meg az az előnye a magyar kajak-kenunak, ami még 10 éve is megvolt. Tehát ma már tényleg nem pazarolhatjuk el a versenyzői vagy az edzői állományt, nem forgácsolhatjuk szét egymást, mert ennek tényleg csak a külföldiek fognak örülni a végén, hogy saját magukat nullázzák le a magyarok.

hvg.hu: A mi esélyeinket női kajakban hogy látod?

Stiller Ákos

Simon Miklós: Danuta szerintem egyesben meg fogja állni a helyét, ahogy Kati és Natasa is párosban, hiszen hihetetlen rutinnal rendelkeznek, mindkettő van olyan nagy versenyző, hogy meg tudják csinálni. Ráadásul Nati fizikailag is jön föl. Neki 200 méteren is nagy esélye van, láttuk az Eb-n is, fantasztikus volt, amit csinált. A négyesen kell dolgozni, de Feri (Csipes Ferenc, a négyes edzője – szerk.) szerintem elég jó szakember, ért a négyesekhez, és úgy tűnik, le is higgadt már. És azt gondolom, a válogatási elvek alapján Botond (Storcz Botond, szövetségi kapitány – szerk.) is jól döntött, csak ezt a négyest lehetett összerakni. Bennük van a lehetőség, hogy harcoljanak az aranyért. Az Eb után nehéz azt mondani, hogy tuti aranyesélyesek, de ez a kihívás. Én most úgy látom, négy számból háromban az aranyért mehetnek a magyar lányok.

hvg.hu: Tényleg jattoltál a királynővel?

Simon Miklós: Beszéltem is vele. Peking után volt egy fogadás az olimpiai csapatnak a Buckingham-palotában. Ezt én én úgy képzeltem, hogy lesz egy hosszú, vörös szőnyeg, aminek a két oldalán felállnak az edzők és a versenyzők, és a “sorfal” között végiggyalogol majd a királyi család, jobbra-balra integetnek; balról be, jobbra ki. Ehhez képest betereltek minket egy nagy terembe úgy, hogy sportáganként egy csoportot alkossunk. És bejött a királyi család, a királynő, Fülöp herceg, Kamilla és a többiek, majd szétváltak és beszédbe elegyedtek a sportolói csoportokkal. A királynő a mi csoportunkhoz jött és az egyenkénti bemutatásnál eljutott hozzám is. Finoman kezet ráztunk és közben megkérdezte: “Jé, Magyarországon van kajak?”. Mire mondtam, “mi vagyunk a világon a legjobbak”.