Sport hvg.hu 2012. július. 15. 12:40

Haye szerint Klicsko már retteg tőle a kiütés után - videó

Nehézsúlyú címmérkőzést rendeztek tegnap este az Upton Parkban. David Haye az ötödik menetben kiütötte Derek Chisorát.

A két nehézfiú összecsapása már a mérkőzés előtti mérlegelésen elkezdődött, hiszen már ott is ment a fogadkozás mindkét öklöző részéről, ugyanis le akartak számolni egymással a korábbi sérelmekért.

Az Upton Parkban 30.000 néző előtt vívott csatában végül Haye az ötödik menetben egy kegyetlen bal horog jobb egyenes kombinációval küldte padlóra testesebb ellenfelét. Ezt követően a szerénységet bent is hagyta az öltözőben, hiszen már Klicskót is megtalálta nyilatkozatában. "Egy elég ijesztő üzenetet küldtem neki ezzel, meg lennék lepve, ha még ezek után is akarna velem bokszolni. Minden kétséget kizáróan olyan emberekkel akar csak küzdeni, akikről még senki nem hallott, aztán visszavonul, mint egy politikus."

Szakértők és a sportolók szerint is remek csatát vívtak egymással, ezt a vesztes öklöző, Chisora is elismerte: "Ez egy hatalmas csata volt, el lettem kapva, nem tudom, hogy hogyan, meg mivel, de komoly ütés kaptam. Ilyen a boksz, mindig kell lenni egy győztesnek. Még visszatérek", zárta rövidre mondandóját.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.