A magyar válogatott középpályása nem tudott megegyezni jelenlegi csapatával, a Queen's Park Rangersszel, így távozik a klubtól.
Hiába próbáltak közös nevezőre jutni, nem sikerült megfelelő ajánlatot tenni Buzsáky Ákos elé, aki így inkább a távozás mellett döntött és bízik benne, hogy sikerül számára megfelelő csapathoz kerülnie, olvasható az itv honlapján.
A QPR által kiadott közlemény szűkszavú, de kívánja a legjobbakat Ákosnak: "A klub nagyon hálás Ákosnak azért, amit a csapatért tett és kívánjuk neki a legnagyobb sikereket a jövőben."
Buzsáky négy évet töltött el a dél-londoni csapatnál, ahol sérülései miatt kevesebb lehetőséghez juthatott a tavalyi szezonban. Az előző évadban 21 mérkőzésen két gólt szerzett a Premier Ligából kiesett csapatban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.