Schumachernek hat hetet adott a Mercedes
A Forma-1-es Mercedes istálló hat héten belül tudni akarja, hogy a hétszeres világbajnok, 43 esztendős Michael Schumacher a következő szezonban is akar-e versenyezni a csapatnál.
"A következő másfél hónapban el kell gondolkodnunk azon, hogy mit szeretnénk tenni a következő idényben" – fogalmazott Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke egy szurkolói fórumon, az angliai Grove-ban. "Ha megszületik a döntés, akkor tudni fogjuk, hogy körül kell-e néznünk pilótakérdésben a 2013-as szezont illetően."
Schumacher szerződése az idei év végén jár le. A június 24-i Európa Nagydíjon harmadikként zárt német versenyző a jövőjét firtató kérdésre legutóbb azt válaszolta, még nem döntötte el, hogy folytatja-e pályafutását.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.